Visszatér Magyarország első terepakadály-futóversenye
Készült2022-06-07

Több év szünet után visszatér Magyarország első terepakadály-futóversenye, a Fighters' Run, amelyet jövő hétvégén a Sirok Kútvölgyi szabadidőparkban rendeznek meg. A szervezők tájékoztatása szerint tavaly év vége óta dolgoznak a tíz évvel ezelőtt indult, de a közelmúltban szünetelő sorozat életre keltésén, és végül a sokak által kedvelt verseny most vissza is tér.
A pályarajzot "meglepetésnek szánják", ugyanakkor annyit lehet tudni előre, hogy a résztvevőknek 8 és 10 kilométer közötti távot, valamint 20-25 akadályt kell leküzdeniük.
Sisak Zsófia versenyigazgató az MTI-nek elárulta, a terep elsősorban könnyen futható szakaszokból áll, közepes szintemelkedéssel, ám kis mennyiségben kimondottan nehezen járható pályarészeket is tartalmaz.
Szombaton az egyéni versenyt rendezik Alfa (versenyző szelleműek számára) és Béta (amatőröknek) futamokkal, délután kerül sor a gyerekek részére kiírt Farkaskölykök versenyre. Az első nap után hatalmas buli várja az érdeklődőket.
Vasárnap a csapatversenyt bonyolítják le a Budapesttől nagyjából egyórás autóútra lévő helyszínen, ennek a különlegessége, hogy a 2-3-4 fős, férfi, női, illetve vegyes csapatoknak mindvégig együtt kell majd dolgozniuk és részben az akadályokat is másféleképpen kell majd teljesíteniük, mint az egyéni futamokban indulóknak.
Az eseményre még korlátozott számban lehet regisztrálni, a szervezők körülbelül ezer résztvevőre számítanak.
További híreink
Kick-box: aranyéremért utazik a Világjátékokra az olimpiai bajnok unoka
Készült2025-07-29
Már magyar színekben indul a Világjátékokon a kick-boxos Kéri Valentina
Készült2025-07-21
A Nemzeti Sportrádió vendége volt Törőcsik Zsófia és Hárspataki Gábor
Készült2025-07-21
Még egy kvóta muaythaiban! – Spéth Norbert is ott lesz a Világjátékokon
Készült2025-07-14
IWGA bemutatja ambiciózus stratégiáját a következő évtizedre
Készült2025-06-11
A kick-boxos Busa Andrea kétszeresen is érdekelt a Világjátékokon
Készült2025-05-23