TáncSport – Vb-aranyérmet szerzett a magyar bajnok Andrea Silvestri, Váradi Martina duó!
Készült2024-03-25

Magyar győzelemmel ért véget a hazai rendezésű profi latintánc-világbajnokság! A Ludovika Arénában a 16-szoros magyar bajnok Andrea Silvestri, Váradi Martina vb-aranyat nyert az utolsó versenyén. A mezőny másik magyar párosa, Suti András és Tóth Katalin a 22.-23. helyen fejezte be a világbajnokságot – adta hírül a Magyar TáncSport Szakszövetség.
Andrea Silvestri és Váradi Martina a magyar táncsport emblematikus alakjainak számítanak. Hosszú, és eredményekben gazdag pályafutásuk során korábban kétszer világbajnoki ezüstérmet szereztek, kétszeres Európa-bajnokok. A legfényesebb érmet ezúttal hazai parketten sikerült begyűjteniük. A Ludovikában egy lett, egy moldáv, egy izlandi, valamint két kínai páros mellett bejutottak a hatos döntőbe. A Silvestri-Váradi kettős a tőle megszokott dinamikával és eleganciával táncolta végig a finálét, és végül átvehette a vb-aranyat a hazai közönség előtt. A duónak ez volt az utolsó versenye. Az Andrea Silvestri, Váradi Martina kettős 2003-ban mutatkozott be. Lépésről lépésre haladtak előre. Kitartó munkával felküzdötték magukat a világ legjobbjai közé. Előadásmódjuk, technikájuk egyre kifinomultabb lett, és ez az eredményeiken is megmutatkozott.
Az újdonsült világbajnokok kétszer képviselték a magyar színeket az olimpián kívüli sportágak seregszemléjén, a Világjátékokon. Mindkét alkalommal döntőztek. Ezúttal világranglista éllovasként, és profi világbajnokként vonulnak vissza.
Világbajnoki nyilatkozatok:
Váradi Martina
„Leírhatatlan, felfoghatatlan az egész. Ezt csak az álmaimban éltem át, egyben reméltem, hogy magyar közönség előtt ilyen lesz megszerezni a vb-aranyat.”
Andrea Silvestri
„Elmondhatatlanul boldogok vagyunk. Furcsa, de egyben felemelő, hogy mostantól a parkett másik oldalán állunk majd pontozóként, de természetesen edzőként is maradunk a sportágban.”
WDSF Professzionista Latin Világbajnokság, Budapest
Döntő
1. Andrea Silvestri, Váradi Martina (Magyarország)
2. Marts Smolko, Tina Bazykina (Lettország)
3. Maruster Sergiu, Anastasia Stan (Moldova)
4. Li Mingxuan, Zhou Wanting (Kína)
5. Wang Jun, Jia Yiwen (Kína)
6. Nikita Bazev, Hanna Run Bazev (Izland)
..22.-23. Suti András Tóth Katalin (Magyarország)
Forrás: Bányász Árpád
További híreink
Kick-box: aranyéremért utazik a Világjátékokra az olimpiai bajnok unoka
Készült2025-07-29
Már magyar színekben indul a Világjátékokon a kick-boxos Kéri Valentina
Készült2025-07-21
A Nemzeti Sportrádió vendége volt Törőcsik Zsófia és Hárspataki Gábor
Készült2025-07-21
Még egy kvóta muaythaiban! – Spéth Norbert is ott lesz a Világjátékokon
Készült2025-07-14
IWGA bemutatja ambiciózus stratégiáját a következő évtizedre
Készült2025-06-11
A kick-boxos Busa Andrea kétszeresen is érdekelt a Világjátékokon
Készült2025-05-23