Szkander – Rekordmezőny az év utolsó országos bajnoki fordulóján
Készült2023-12-05

Megrendezték a szkanderosoknál az idei országos bajnoki sorozat utolsó állomását. Az versenynek Bakonyszentiván adott otthont. Az ob-n rekord mezőny vett részt, miután 308 nevezés érkezett a megmérettetésre.
A színvonalas küzdelmeket hozó országos bajnoki forduló után Csabai Atilla, a Magyar Szkander Szakszövetség elnöke így értékelt: Ez volt az idei utolsó versenyünk. „Mozgalmas szezon van mögöttünk, és méltóképpen sikerült a lezárás. A népes mezőnyben ott volt például mindhárom versenyzőnk, akik indultak a Küzdősportok Világjátékán, és jól teljesítettek, de gyakorlatilag a válogatott gerince ezúttal is asztalhoz állt. Gratulálok mindenkinek, aki felkészült, és elindult a 2023-as év utolsó ob-állomásán” – mondta Csabai Atilla, aki a világ-, és az európai szövetség alelnöke is egyben, valamint a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnökségi tagjaként is segíti az olimpia programján nem szereplő sportágakat.
A szkanderosok nem sokat lazíthatnak az ünnepek alatt sem, hiszen számukra január 27-én Szegeden kezdődik a 2024-es szezon.
Forrás: Bányász Árpád
További híreink
Kick-box: aranyéremért utazik a Világjátékokra az olimpiai bajnok unoka
Készült2025-07-29
Már magyar színekben indul a Világjátékokon a kick-boxos Kéri Valentina
Készült2025-07-21
A Nemzeti Sportrádió vendége volt Törőcsik Zsófia és Hárspataki Gábor
Készült2025-07-21
Még egy kvóta muaythaiban! – Spéth Norbert is ott lesz a Világjátékokon
Készült2025-07-14
IWGA bemutatja ambiciózus stratégiáját a következő évtizedre
Készült2025-06-11
A kick-boxos Busa Andrea kétszeresen is érdekelt a Világjátékokon
Készült2025-05-23