Sajtóközlemény: Molnár Martin bajnoki reményekkel folytatja útját az F1 felé
Készült2025-01-10
A One Magyarország 2025-ben főszponzorként támogatja a brit F4-ben versenyző pilótát céljai elérésében.
Tavaly megnyerte az újoncok bajnoki címet, az idén viszont már az összetett elsőséget célozza meg Molnár Martin a brit F4-ben. A 16 éves bajnok 2025-ben a brit F4 mellett egy számára teljesen új bajnokságban, az F4 Middle East Championshipben is elindul. Az új idényben főszponzorként Magyarország egyik vezető távközlési vállalata, a One támogatja Martin sikeres felkészülését, illetve a brit F4-ben kitűzött céljai elérését.
Molnár Martin tavaly az előzetes várakozásokat túlszárnyalva, magyar sporttörténelmi sikert ért el a brit F4-ben az újoncok bajnoki címének megszerzésével. A fiatal tehetség az idén emelné a tétet, és már az összetett bajnoki címet, de minimum a legjobb háromba kerülést célozza meg a ROKIT British F4 Championship-ben. Céljainak elérésében pályafutása során először a One Magyarország Zrt. révén főtámogató is segíti a 16 esztendős sportolót.
„A One Magyarország elkötelezett amellett, hogy támogassa a fiatal tehetségeket, akik szenvedélyükkel és kitartásukkal inspirálnak bennünket. Molnár Martin tökéletesen megtestesíti azokat az értékeket, amelyeket a One is képvisel: az innováció, a dinamizmus és a határok átlépése iránti vágy. Büszkék vagyunk arra, hogy a 2025-ös szezonban a részesei lehetünk Martin sikertörténetének, és együtt építhetjük a jövőt a magyar motorsport világában” – mondta Bányai Tamás, a One Magyarország vezérigazgatója.
Martin 2025-ben immár két bajnokságban, az F4 Middle East Championshipben és a brit F4-ben is szerepel, ami azt jelenti, hogy az év során összesen 45 futamon áll majd rajthoz. Előbbi, január 17-től február 27-ig tartó sorozatban többek között az F1-es versenynaptárban is megtalálható Abu-Dzabiban és Dzsiddában is versenyez majd, míg az április 26-án kezdődő, majd október 5-én befejeződő brit F4-es szezonban a szigetország tavaly már megismert legendás helyszínei várnak rá.
A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. is támogatja Molnár Martin 2025-ös szezonját, az Ügynökség által létrehozott Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzője továbbra is a Virtuosi Racing pilótája lesz, azaz folytatódik a tavaly megkezdett kiváló együttműködés a felek között, az idei évtől ráadásul megerősített stáb segíti Martint céljai elérésében. Az F4 Middle East Championshipben ugyan az ausztrál Evans GP-vel vesz részt, de a Virtuosi biztosít számára szerelőt, mérnököt és Mark Salmon csapatvezető is vele lesz. Martin céljai 2025-ben is igen magasak, hiszen a magyar versenyző szemei előtt továbbra is a F1 lebeg, a ranglétrán történő továbblépéshez pedig az kell, hogy az idén minél több futamgyőzelmet és dobogós helyezést szerezzen.
„2024 után abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy több ajánlatból tudtunk válogatni, köszönhetően Martin kiváló teljesítményének. Menedzsment oldalról a legfontosabb szempont az volt, hogy megtaláljuk azt a partnert, amely a leginkább garantálja Martin fejlődését és elkötelezett az irányunkban. Szintén kiemelt szempont volt, hogy melyik csapat képes biztosítani a brit F4 előtti legalaposabb felkészítő programot. Végül a Virtuosi Racing mellett döntöttünk, mert kiváló programot tudtak összerakni nekünk az F4 Middle East Championship-ben, aminek köszönhetően felkészülten vághatunk neki a brit bajnokságnak, ahol most már a dobogókért és a futamgyőzelmekért fogunk küzdeni. Garancia lehet a sikeres együttműködésre a Virtuosi kiemelten sikeres F2-es programjában szerzett tapasztalatainak implementálása, továbbá a tavalyi év során kialakult kölcsönös bizalom, ami a siker alapvető feltétele” – mondta Őry Tamás, a MOTAM ügyvezető igazgatója.
„Izgatottak vagyunk, hogy második közös évünket kezdjük Martinnal a brit F4-ben. Sikeres debütáló szezont követően, amelyben a legjobb újonc lett, azt várjuk, hogy az idén a bajnoki címért fogunk harcolni. Annak érdekében, hogy biztosítsuk, hogy teljes mértékben felkészüljön az előtte álló kihívásokra, partnerségre léptünk az Evans GP-vel, hogy elindítsuk őt a Middle East Championship-ben. Ez hasznos versenytapasztalattal szolgál majd a számára a brit F4-es idény kezdete előtt, és hogy fenntartsuk a folytonosságot és segítsük a fejlődését, elküldjük az embereinket a Közel-Keletre, biztosítva Martinnak a lehető legjobb felkészülést. Martin másodéves versenyzőként tér vissza, ez felbecsülhetetlen tapasztalattal és tudással szolgál az egész csapat számára. Biztosak vagyunk benne, hogy a jelenléte pozitív hatással lesz a csapat fejlődésére, és izgatottan várjuk, hogy mit tartogat számunkra az idei szezon” – mondta Mark Salmon, a Virtuosi Racing csapatvezetője.
„Nagyon örülök, hogy a Virtuosi Racing-el közösen folytatjuk a versenyzést és az idén is olyan rangos bajnokságban szerepelhetek, mint a brit F4. Szeretnék profitálni abból, hogy már a csapatot, a sorozatot, az autót és a pályákat is jól ismerem. Az összeszokási fázison az idén értelemszerűen már nem kell átmennünk a csapattal, így magasabb szintről kezdhetjük a szezont, és az első futamtól kezdve az lesz a célunk, hogy a győzelmekért küzdjünk. Nagyon pozitívan állok az évhez, amely már januárban elkezdődik a számomra a Middle East Championship-ben. Itt sok minden újdonságként fog hatni, újak lesznek a pályák és a csapat is, illetve nagy melegben sem versenyeztem még F4-es autóval, de izgatottan várom. Az biztos, hogy nagyon sokat jelent majd ez a 15 futam a felkészülésben” – mondta Molnár Martin.
Forrá és képek: Motam Motorsport Talent Management
További híreink
Az IWGA elnökének újévi üzenete
Készült2025-01-10
Az IWGA bejelenti a The World Games 2024-es év sportolója jelölteket
Készült2025-01-07
Elhunyt Keleti Ágnes — Kaddis egy olimpiai bajnokért
Készült2025-01-02
Elhunyt a Világjátékok-ezüstérmes strandkézis
Készült2024-12-31
Az IWGA bejelentette a Sportolói Bizottság választási folyamatát
Készült2024-12-16
Megtartotta az év utolsó elnökségi ülését az NVESZ
Készült2024-12-11
NVESZ-gála a 2025-ös Világjátékok jegyében
Készült2024-12-03