Rekordlétszám a Kick-box Diákolimpián
Készült2024-03-12

Több mint 700 nevezés érkezett az idei Kick-box Diákolimpiára, amelyet az elmúlt évekhez hasonlóan Békéscsabán rendeztek meg a hétvégén. A hatalmas indulói létszámban alighanem szerepet játszott az is, hogy augusztus végén Magyarország lesz a házigazdája az utánpótlás világbajnokságnak, amelynek egyik válogató versenye volt a diákolimpia a hazai tehetségek számára.
A Magyar Kick-box Szakszövetség hazai versenynaptárának egyik kiemelt rendezvénye az általános és középiskolások Diákolimpiája, de 2024-ben a korábbi évek nevezéseinek szinte a duplája érkezett be a Békéscsabai Lakótelepi SE által megszervezett versenyre.
"Ez kimagasló rekordlétszám!" – jelentette ki büszkén Galambos Péter, az MKBSZ elnöke. – "Néhány évvel ezelőtt a 250-300 fő volt a jellemző a Diákolimpiára, és a tavalyi 450 fős mezőnyhöz képest is hatalmas növekedés a mostani. Az érdeklődésben bizonyára közrejátszott az is, hogy idén mi rendezzük az utánpótlás világbajnokságot, és úgy tűnik, hogy sok klub élni szeretne a lehetőséggel, hogy a fiatalok hazai pályán mutathassák meg tudásukat, a szülők, barátok és ismerősök előtt."
A nyár végi budapesti vb-n kategóriánként két magyar indulhat. A hazai szövetség szabályai szerint az utánpótlás országos bajnokság győztese mellett az adott ranglista első helyezettje szerezhet részvételi jogot a vb-re. Utóbbi miatt volt fontos állomása a kvalifikációnak a Diákolimpia.
A békéscsabai városi sportcsarnokban megrendezett megméretésen a 7-18 éves versenyzők a sportág tatamis küzdelmi szabályrendszereiben – pointfighting, light-contact és kick-light –, valamint formagyakorlatban próbálhatták ki magukat. A verseny a rengeteg nevezés miatt egészen későig tartott, este 23 óra után ért csak véget.
"Maratoni menetelés volt. Nagy nyomás alatt dolgoztak a bírók és az edzők, de állták a sarat, és a fiatalok is jól bírták, hogy ilyen sokáig tartottak a küzdelmek. Ennek a jó oldala, hogy sportágként büszkék lehetünk az utánpótlásunkra, ugyanakkor ez a verseny megmutatta, hogy mostantól kezdve csak kétnapos lehet a Kick-box Diákolimpia" – hangsúlyozta Galambos Péter.
Az elnök hozzátette: a Diákolimpiára nem a sportegyesületek, hanem azok az iskolák nevezték a diákjaikat, amelyeknek a kick-boxot, vagy valamely hasonló küzdősportot gyakorló tanulói vannak, akik az indulási feltételeket teljesíteni tudták.
Forrás: Turák Pter/ MKBSZ Sajtó
További híreink
Sporttörténelmi siker a Világjátékokra kvalifikáló versenyen!
Készült2025-04-18
Sportolói tájékoztató a Világjátékok jegyében
Készült2025-04-11
A sportszakmai alelnök végig hitt Tőrös kvótájában
Készült2025-04-08
Még egy kvóta jiu-jitsuban: Tőrös Tamara is ott lesz Csengtuban
Készült2025-04-07
TWG Series 2. nap: kvóta és három magyar arany a zárónapon
Készült2025-03-30
TWGS 1. nap: Két arany, egy ezüst, egy bronz a magyaroknak
Készült2025-03-29
A TWGS visszatér!
Készült2025-03-28
Március 24én búcsúztatják Molnár Csabát
Készült2025-03-19