Noé Bálint szerezte meg a Világjátékok-kvótát – szoros magyar párharc döntött Csengturól
Készült2025-06-10

A portugáliai Ponte de Limában rendezett maraton Európa-bajnokság szombati versenynapján nemcsak az érmekért, hanem a Világjátékokért is komoly harc zajlott. A férfi kajakosok 29,8 kilométeres klasszikus versenyében eldőlt: Noé Bálint képviselheti Magyarországot az augusztusban Csengtuban megrendezésre kerülő Világjátékokon.
A Ferencváros versenyzője éles belharcot vívott Kolozsvári Brúnóval, aki a tavalyi világbajnokságon megszerezte a kvótát hazánknak. A magyar válogatási rendszer két győzelmet írt elő, amely alapján az indulási jogot eldöntik, ebből egynek a tavalyi vb számított, így Kolozsvári élvezett előnyt a Deseda tavon rendezett válogatón, amely azonban nem hozott eredmény, mivel azt Noé Bálint nyerte, így végül az Eb-n nyújtott teljesítmény alapján dőlt el a kvóta tényleges sorsa.
Bár egyik magyar kajakos sem tudott beleszólni az élmezőny csatájába, a két rivális külön párharca izgalmas végkifejletet hozott. A hosszú táv végén a 12. és 13. helyen érkeztek meg az utolsó futószakaszhoz, ahol még Kolozsvári vezetett. A hajóba visszaszállás után azonban Noé nem engedett, és az utolsó kétszáz méteren mindketten hatalmas hajrába kezdtek – végül Noé Bálint centiméterekkel, de megnyerte a csatát, és ezzel kivívta a jogot a Világjátékokon való indulásra.
Ez lesz Noé második Világjátékok szereplése, hiszen 2022-ben is képviselte Magyarországot Birminghamben, most pedig ismét lehetősége lesz bizonyítani a világ legjobbjai között. A szakvezetés ugyanakkor nem titkolta csalódottságát a teljesítményük kapcsán: Bauer Gyula vezetőedző úgy fogalmazott, hogy „mindkét fiú mélyen a tudása alatt teljesített”, és egy 1–6. hely közötti eredményt tartott volna reálisnak.
A vártnál gyengébb szereplés hátterében valószínűleg fizikai és mentális tényezők is közrejátszottak: Noé a negyedik kör után hányingerrel küszködött, míg Brúnónál a lábzsibbadás és az első futószakasz utáni bolyvesztés nehezítette a versenyt.
Noé Bálint tehát újra Világjátékokra készülhet, ahol augusztusban a világ maratonkajak-elitjével mérheti össze tudását.
Forrás és kép: MKKSZ
További híreink
Az IWGA a hátralévő 50 napot ünnepli a TWG 2025 érembemutatójával
Készült2025-06-18
Nyolc arany a sporttörténelmi budapesti kick-box világkupán
Készült2025-06-16
Aranyérem Chemnitzben – irány Csengtu!
Készült2025-06-16
Kick-box VK – A magyarok vezetik az éremtáblázatot!
Készült2025-06-15
Csapatezüsttel kezdődött a budapesti kick-box világkupa
Készült2025-06-14
Jubileumi 30. kick-box világkupa - rekordnevezéssel
Készült2025-06-10