Két magyar maratoni kajak-kenus kvóta a Világjátékokra
Készült2021-10-26

Nyilvánosságra hozták a jövő évi világjátékokon debütáló maraton kajak kvalifikációs listáját. A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) tájékoztatása szerint 23 ország versenyzői indulhatnak majd az egyesült államokbeli Birminghamben megrendező eseményen – olvasható a kajakkenusport.hu-n.
A maraton kajak egyébként 2013-as kolumbiai világjátékokon bemutató számként már szerepelt a programban. A jövő évi birminghami regattán a női és férfi K-1 már hivatalos versenyszámként debütálhat a nem olimpiai számok legrangosabb eseményén.
A kvótákat a Pitesti-en megrendezett maraton világbajnokság eredményei alapján osztotta ki az ICF. Négy kontinens, 23 országa képviselteti majd magát, egyedül Óceánia nem tud sportolókat delegálni világjárvány okozta korlátozások miatt.
Férfi és női kajakban is nemzetenként egy versenyzőt lehet indítani, ők azonban a rövidkörös és a klasszikus távon is elindulhatnak. A maraton világbajnokságon Magyarország mindkét nemben megszerezte a kvótát, csakúgy mint Dél-Afrika, Spanyolország, Japán és Dánia.
Kadler Viktor maraton vezetőedző elmondta, a válogatási elvek alapján jelenleg Kiszli Vanda és Boros Adrián áll a legközelebb a részvételhez, azonban a jövő szezon elején még lesz egy válogató, és egy szétlövés is, ha a két említett versenyző közül valamelyikük nem nyeri meg a válogatót.
A Világjátékok maraton kajakversenyeit egyébként a festői Oak Mountain State Parkban rendezik majd, Birminghamtől 30 kilométerre délre. Ez Alabama legnagyobb állami parkja. A rövidtávú versenyek július 11-én, hétfőn, a klasszikus hosszútáv pedig a következő napon, július 12 -én lesz.
További híreink
Már magyar színekben indul a Világjátékokon a kick-boxos Kéri Valentina
Készült2025-07-21
A Nemzeti Sportrádió vendége volt Törőcsik Zsófia és Hárspataki Gábor
Készült2025-07-21
Még egy kvóta muaythaiban! – Spéth Norbert is ott lesz a Világjátékokon
Készült2025-07-14
IWGA bemutatja ambiciózus stratégiáját a következő évtizedre
Készült2025-06-11
A kick-boxos Busa Andrea kétszeresen is érdekelt a Világjátékokon
Készült2025-05-23