Kajak-kenu maraton vb – egy ezüst- és két bronzérem a zárónapon
Készült2025-09-08

A Szerafin Zsófia, Kiszli Vanda duó ezüst-, a Sinkó Panna, Csépe Panna páros pedig bronzérmet szerzett vasárnap a női kajak kettesek versenyében, 25,5 kilométeren a győri kajak-kenu maraton világbajnokságon. A Boros Adrián, Erdélyi Tamás duó pedig szintén bronzérmes lett a férfi kajak kettesek versenyében, 29,2 kilométeren.
A viadal zárónapján verőfényes napsütés és kellemes hőmérséklet várta a versenyzőket és a szurkolókat az Aranyparton, ahol a korábbi napokhoz hasonlóan remek volt a hangulat, amely csak tovább fokozódott azzal, hogy az első versenyszám, az ifjúsági fiú kajakpárosok 21,8 kilométeres küzdelme magyar sikerrel zárult: a Lánczi Zaránd János, Budai Kevin duó nagy csatában utasította maga mögé a teljes mezőnyt.
Tizenegy órakor aztán öt perc különbséggel elrajtolt a felnőtt női kajak, illetve férfi kenu kettesek versenye, hazai érmes remények leginkább az előbbi küzdelemben lehettek.
A vb-n három számot vállaló - csütörtökön, rövid körön harmadik, szombaton, egyesben pedig második -, 31 éves Kiszli kilenc világbajnoki címéből kettőt ebben a számban szerzett, 2017-ben Mihalik Sárával, két éve pedig Kőhalmi Emesével nyert aranyérmet. Ezúttal a 20 éves kaposvári Szerafin Zsófiával készült az újabb győzelemre, jó előjel volt, hogy a nyári Európa-bajnokságon megnyerték ezt a számot.
A rajt után egy ötös élboly alakult ki a két hazai egységgel - a másik a Sinkó Panna, Csépe Panna kettős volt -, valamint a két dél-afrikai és az egyik spanyol hajóval. Ez az ötösfogat körökön keresztül együtt rótta a kilométereket, majd az ötödik körben, a negyedik futószakaszhoz közeledve már csak három egység küzdött az élen: Kiszliék, Sinkóék és a két rutinos spanyol, Tania Fernandez és Tania Alvarez.
Kisvártatva aztán a dél-afrikai Jenna Nisbet és Jade Wilson visszazárkózott, igaz csak kis időre, mert a hajrában már újra csak a magyarok és a spanyolok csatáztak az érmekért. Az utolsó futószakasz után a spanyolok tették először a vízre a hajójukat, és minimális előnyüket sikerült megőrizniük a célig, Szerafinék lettek a másodikak, a Lágymányosi Sparit erősítő Sinkó és az újpesti Csépe pedig a harmadik.
"Nagyon elégedettek vagyunk, én úgy érzem, hogy mi nyertünk. Hiába ezüstérem kerül a nyakunkba, nekem ez olyan, mintha arany lenne"
- értékelt az MTI-nek a parton Szerafin Zsófia.
"Sajnos mi nem nagyon tudtuk diktálni az iramot, mert az elején nagyom szétültünk, ez azt jelenti, hogy én azt éreztem, hogy balra dőlünk, Zsófi pedig azt, hogy jobbra. Így nem tudtunk annyi erőt és lendületet belerakni a hajóba, mint szerettünk volna - nyilatkozott Kiszli. - A többiek többször is elléptek egy kicsit, de mindig sikerült visszazárkóznunk. Ez nyilván sok energiát kivett belőlünk, így a finisre nem igazán tudtunk tartalékolni."
Az Atomerőmű kajakosa így két ezüsttel és egy bronzzal zárja a vb-t.
"Elégedetten és nyugodt szívvel tekintek vissza erre a versenyre, mert mindig sikerült kihajtanom magam. Nagyon boldog vagyok ezzel a három dobogós hellyel, remélem, hogy a közönség is!" - összegzett.
"Nagyon vártam már, hogy versenyezhessek, nekem ez az egy számom volt a hétvégén - mondta Sinkó Panna. - Úgy éreztük, hogy végig a kezünkben volt a verseny, próbáltunk többször is elszakadni, ez nem jött össze, és végül harmadik hely lett belőle, de mindketten nagyon elégedettek vagyunk."
"A rajt előtt megbeszéltük a másik magyar párossal, hogy segítjük egymást, figyelünk egymásra. Az elején jobban sikerült összedolgozni, a verseny második felére ez már kicsit szétesett, de végig figyeltünk egymásra" - tette hozzá Csépe Panna.
A férfi kenusok 21,8 kilométeres küzdelmét a tavaly harmadik portugál Rui Lacerda, Ricardo Coelho kettős nyerte, az egyetlen hazai induló, a Laczó Dániel, Bakó Tamás duó pedig a nyolcadik helyen végzett a 11 hajót számláló mezőnyben.
A viadal utolsó száma izgalmas versenyt ígért, a 26 hajós, bombaerős mezőnyben a két magyar egység mellett ott volt a háromszoros címvédő portugál egység is, benne a gyorsasági szakágban is klasszisnak számító Fernando Pimentával.
A győriként duplán hazai pályán versenyző Boros Adrián és Erdélyi Tamás párosa a tavalyi vb-n bronzérmet szerzett ebben a számban, Boros pedig a tíz évvel ezelőtti, legutóbbi győri vb-n egy emlékezetes csata végén aranyérmes volt Solti Lászlóval. Érdekesség, hogy az akkor néhány tizedmásodperccel második, 11-szeres világbajnok dél-afrikai Hank McGregor - szintén másik versenyzőtárssal - most is ott volt a rajtnál.
A 34 éves Boros és nála tíz évvel fiatalabb Erdélyi ezúttal is jól kezdett, az első futószakasz után - amely alaposan megrostálta a mezőnyt - a portugálokkal és a szombaton egyesben diadalmaskodó Mads Pedersen vezette dánokkal ellépett a mezőnytől. A másik magyar kettős, Sellyei Csanád és Péli Zalán áldozatául esett az első "partraszállásnál" kialakult tumultusnak, meglökték őket, tele ment vízzel a hajójuk, s mire újra menetkész állapotba hozták, jelentős hátrányba kerültek az élen haladókkal szemben.
Féltávnál Borosék a második, Sellyeiék a hetedik helyen álltak, de az élbolyban folyamatosan változott a sorrend. A következő kilométereken nem változott jelentősen a mezőny képe, az élen lapátoló hármas akkora előnnyel vezetett, hogy ki lehetett jelenteni: Boros és Erdélyi ismét érmes pozícióban zár majd. A hajrához is együtt érkezett a magyar, dán, portugál trió, a hazaiak pedig az utolsó futásnál mindent megtettek, hogy az élre kerüljenek, de nem jártak sikerrel. Az utolsó száz métert a riválisok bírták jobban, a portugálok sorozatban negyedszer nyertek, a magyarok pedig egy harmadik hellyel zártak.
"Nagyon örülök ennek az eredménynek és büszke vagyok magunkra. - értékelt Boros Adrián. - Én úgy érzem, mi dolgoztunk a legkeményebben a mezőnyben, a végén pedig az utolsó futószakaszon addig futottunk, amíg tudtunk, ami jól sikerült, nem voltunk messze attól, hogy a célegyenesre mi forduljunk be először. Hajszálon múlt csak. Hazai közönség előtt mindig nagyon jó versenyezni, én legalább annyira büszke vagyok magamra, mint tíz évvel ezelőtt."
"Nagyon hosszú volt ez az idő, nagyon vártam már, hogy mi is vízre szállhassunk. - mondta Erdélyi Tamás arra utalva, hogy ők csak ebben a számban, az utolsóban versenyeztek a viadalon. - Én sokáig nem gondoltam biztosnak az érmet, mert az üldözők 35-40 másodperccel voltak csak mögöttünk, csak akkor éreztem, hogy megvan legalább a bronz, amikor befordultunk a Radó-sziget tetejénél."
Az egyesben szombaton bronzérmes Sellyei és versenyzőtársa, Péli Zalán az ötödik helyen végzett.
Magyarország - a korosztályos és az első alkalommal megrendezett para versenyeket is beleszámolva - 10 arany-, 10 ezüst- és 7 bronzéremmel zárta a győri világbajnokságot, és ezzel az éremtáblázat élén végzett.
Eredmények:
férfi K-2 (29,2 km), világbajnok:
Jose Ramalho, Fernando Pimenta (Portugália) 1:54:00.62 ó
2. Mads Pedersen, Philip Knudsen (Dánia) 1:54:01.89
3. Boros Adrián, Erdélyi Tamás 1:54:03.85
…5. Sellyei Csanád, Péli Zalán 1:55:19.47
korábban:
férfi C-2 (21,8 km), világbajnok:
Rui Lacerda, Ricardo Coelho (Portugália) 1:35:45.63 ó
2. Jaime Duro, Manuel Garrida (Soanyolország) 1:36:34.96
3. Mateusz Zuchora, Mateusz Borgiel (Lengyelország) 1:37:32.65
…8. Laczó Dániel, Bakó Tamás 1:43:29.42
női K-2 (25,5 km), világbajnok:
Tania Fernandez, Tania Alvarez (Spanyolország) 1:51:26.22 ó
2. Szerafin Zsófia, Kiszli Vanda 1:51:27.11
3. Sinkó Panna, Csépe Panna 1:51:28.89
Forrás: MTI
Képek: MKKSZ
További híreink
IWGA Sportolói Bizottság 2025–2029: Végleges összetétel jóváhagyva
Készült2025-09-03
Zombán „járt” a Világjátékok
Készült2025-09-02
Az IWGA elnöke köszönetét fejezte ki Dr. Mészáros János és az NVESZ felé
Készült2025-08-21
Nagy Norbert újabb bravúrja – második hely Svájcban
Készült2025-08-21
Galambos Péter: a Világjátékokon nem a korábbi eredmények számítanak!
Készült2025-08-21
Csengtuban befejeződtek a Világjátékok versenyei
Készült2025-08-17
Strandkorfball – 4. hely Csengtuban
Készült2025-08-17