Kajak-kenu maraton vb - Bauer Gyula: fantasztikus teljesítményt nyújtott a csapat
Készült2025-09-08

Sportszakmai és rendezői szempontból is sikeres világbajnokságon van túl a magyar kajak-kenu maraton szakága, amelynek képviselői - a korosztályos és az első alkalommal megrendezett para versenyeket is beleszámolva - 10 arany-, 10 ezüst- és 7 bronzéremmel zártak vasárnap Győrben.
A felnőttek között 3-3-5 volt a hazai dobogós mérleg.
Bauer Gyula, a magyar válogatott vezetőedzője az M4 Sportnak azt mondta: fantasztikus teljesítményt nyújtott a csapat.
"Nemcsak az érmek száma miatt, hanem a küzdeni tudásukért is minden elismerést megérdemelnek a versenyzők" - jelentette ki.
A szakember kiemelte a kajak egyesben harmadik Sellyei Csanádot, aki szerinte meghatározó figurája a feltörekvő, fiatal generációnak.
"Még csak 22 éves, és nagyon jó példája annak, hogy mit lehet elérni, mire képes egy ember. A sportolóknak a szurkolók előtt, amikor kiszállnak a futószakaszra, elillan a fáradtságuk és emberfeletti képességekre tesznek szert."
- fogalmazott.
A dobogós pozíciók mellett további értékes helyezéseket szereztek a magyarok, Bauer Gyula szerint ez bíztató a jövőre nézve, mutatja, hogy a fiatalok milyen eredményekre lesznek majd képesek.
Hozzátette: bízik benne, hogy a kilátogatók és a tv-nézők között sokan lesznek, akik kedvet kaptak a maratoni kajakozáshoz, kenuzáshoz.
"A közvetítés során hangsúlyos volt az, ami a maratoni szakágban a legfontosabb, a ki- és beszállás, a futószakaszok" - mondta.
Weisz Róbert, a vb szervezőbizottságának elnöke elmondta, nagyon jó visszajelzéseket kapott, sokan gratuláltak a rendezéshez. Kiemelte: az elismeréseket ugyan ő kapta, de a lebonyolítás mögött nagyon komoly csapatmunka áll, sok hivatásos és önkéntes munkatárs közreműködése.
"Úgy gondolom, hogy egy nagyon sikeres és jól szervezett világbajnokság volt"
- jelentette ki.
A szakember szerint a közönség is fantasztikusan "teljesített", sokszor űzte-hajtotta a versenyzőket, a parton igazi fieszta hangulat uralkodott, a szurkolók pedig a vb köré épült úgynevezett vásárvárosban további kikapcsolódási lehetőségeket találhattak.
Arra a kérdésre, hogy számára melyik volt a vb legemlékezetesebb pillanata, viccesen azt válaszolta, hogy az, amikor a záró ceremónián lehúzták a zászlót és ezzel véget értek a versenyek.
"Akkor nagy kő esett le a szívemről, hogy megvolt minden és sikeres volt. Egyébként nagyon sok emlékezetes pillanat akadt, például az utolsó versenyszám, a férfi kajak párosok versenye, amely után győri versenyzők állhattak a dobogó harmadik fokán. Az érmek száma önmagáért beszél, a magyarok tíz aranyat szereztek, és további számtalan ezüstöt és bronzot." - nyilatkozott.
Weisz Róbert a pálya kialakítását izgalmasnak nevezte és örömét fejezte ki, hogy a televízión keresztül megmutathatták a gyönyörű belvárost a nézőknek és az óriáskivetítőn keresztül a helyszínen drukkolóknak.
Győr 1999, 2007 és 2015 után negyedik alkalommal volt a maraton vb házigazdája. A szervezőbizottság vezetője azt mondta: bízik benne, hogy a város a jövőben ismét vendégül láthatja majd a szakág legjobbjait, s ehhez talán nem is kell majd újabb tíz évnek eltelnie.
Forrás: MTI
Képek: MKKSZ
További híreink
IWGA Sportolói Bizottság 2025–2029: Végleges összetétel jóváhagyva
Készült2025-09-03
Zombán „járt” a Világjátékok
Készült2025-09-02
Az IWGA elnöke köszönetét fejezte ki Dr. Mészáros János és az NVESZ felé
Készült2025-08-21
Nagy Norbert újabb bravúrja – második hely Svájcban
Készült2025-08-21
Galambos Péter: a Világjátékokon nem a korábbi eredmények számítanak!
Készült2025-08-21
Csengtuban befejeződtek a Világjátékok versenyei
Készült2025-08-17
Strandkorfball – 4. hely Csengtuban
Készült2025-08-17