Erőemelés – A Cutler Fehérvár versenyével indult az idény
Készült2021-06-03

Erőemelés – A Cutler Fehérvár versenyével indult az idény
A Covid-időszak alatt bezártak az edzőtermek, a sportolni vágyók nem tudtak annyit mozogni, amennyit szerettek volna. A nyitás után éppen ezért a Cutler Fehérvár meghirdette a női guggoló tehetségkutató versenyt, ahol bárki elindulhatott. Egyetlen kikötés volt: a Magyar Erőemelő Szövetségnél igazolt versenyzőnek kellett lennie.
Deres Zsolt, a Cutler Fehérvár tulajdonosa és ügyvezetője elmondta: a verseny beváltotta a hozzá fűzött reményeket. „Az utóbbi időben sok olyan helyzetet produkált az élet, amiket igyekszünk lereagálni. Az edzőtermek környékén egyre több igazolt versenyző tűnt fel, mi pedig szerettük volna kihívások elé állítani a lelkes érdeklődőket.” – mondta Deres Zsolt.
A verseny a Magyar Erőemelő Szövetségtől kapott támogatást olyan formában, hogy akkreditált bírók előtt, hitelesített súlyokkal versenyezhettek a lányok, asszonyok a versenyen.
A női guggoló tehetségkutató verseny volt az első hivatalos esemény a sportágban.
További híreink
Sportolói tájékoztató a Világjátékok jegyében
Készült2025-04-11
A sportszakmai alelnök végig hitt Tőrös kvótájában
Készült2025-04-08
Még egy kvóta jiu-jitsuban: Tőrös Tamara is ott lesz Csengtuban
Készült2025-04-07
TWG Series 2. nap: kvóta és három magyar arany a zárónapon
Készült2025-03-30
TWGS 1. nap: Két arany, egy ezüst, egy bronz a magyaroknak
Készült2025-03-29
A TWGS visszatér!
Készült2025-03-28
Március 24én búcsúztatják Molnár Csabát
Készült2025-03-19
Megtartotta idei danvizsgáját a kick-box szövetség
Készült2025-03-18