Elnökségi ülés a Világjátékok jegyében
Készült2025-04-08

Április végi közgyűlése előtti utolsó elnökségi ülését tartotta meg az NVESZ hétfőn a Magyar Sport Házában, ahol már a közelgő Világjátékokon volt a fókusz.
Április 7-én gyűlt össze az NVESZ elnöksége, hogy megvitassák a legfontosabb kérdésköröket, köztük az augusztus 7-én kezdődő XII. Világjátékokkal kapcsolatos döntéseket.
Az ülés elején Dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke tájékoztatta az egybegyűlteket a legutóbbi ülés óta eltelt időszak legfontosabb történéseiről, mint az új kollégák érkezése, a februári díjátadó pozitív visszhangja, az állami támogatások elosztásával kapcsolatos utolsó simítások, valamint a Groupama Biztosítóval kötött megállapodás. Elnök úr tájékoztatta az elnökséget, hogy Tadissi Yves Martial karatéka jelezte az NVESZ felé, hogy szeretné megmérettetni magát az IWGA Sportolói Bizottsági választásán, ehhez a testület minden tőle telhető támogatást megadott, ám jelöltként az NVESZ nem, csak a Nemzetközi Karate Szövetség tudta állítani Taddisit. A választásra a világjátékok ideje alatt kerül sor.
Az NVESZ elöksége elfogadta a 2024. évi szakami beszámolót, valamint a Felügyelő Bizottság 2024. évi beszámolóját, illetve 2025. évre vonatkozó ellenőrzési munkatervét. A Felügyelő Bizottság elnöke, Király József elmondta az NVESZ az előző évekhez hasonlóan jól és takarékosan gazdálkodik, így elfogadásra került az idei évre vonatkozó költségvetési tervezet is.
Az NVESZ elnöksége elfogadta a minimumkövetelményeket, ezzel kapcsolatban pedig Vargáné Andrejkó Edina főtitkár asszony tájékoztatta az egybegyűlteket arról is, hogy az előírt, kötelező doppingvizsgálatok elvégzésére az NVESZ a HUNADO-val kötött szerződést. Főtitkár asszony az elnökség elé terjesztette a XII. Világjátékokra utazó Magyar Csapat formaruházatának biztosítására beérkezett árajánlatokat, melyek közül a testület a Heavy Tools-ét fogadta el. Elfogadásra került továbbá a kiutazó csapat összetétele is, 19 sportágban, 71 sportoló képviseli majd hazánkat, a teljes létszám pedig mintegy 170 főt tesz majd ki.
Az utolsó, „egyebek” napirendi pont alatt került szóba az NVESZ Sportolói Bizottságának megalakítása, melynek felállítására feltehetőleg a jövőre esedékes tisztújítás után kerül majd sor.
Oláh Gyárfás elnökségi tag beszámolt a legutóbbi ENGSO ülésről. Tájékoztatta az elnökséget arról, hogy a szervezet összehangba kívánja hozni az EU-s sporthoz kapcsolt szabályzatokat, valamint jelezte, hogy a júniusi ENGSO közgyűlésen új alelnököt és elnökségi tagokat is választanak, illetve felvetődött az jövő évi közgyűlés Budapesten való megrendezése, melyre majd pályázatot kell benyújtani.
Járosi Péter alelnök tájékoztatta az elnökséget, hogy folyamatban van a nem olimpiai sportágak visszakerülése a Felvi.hu rendszerébe.
További híreink
Sportolói tájékoztató a Világjátékok jegyében
Készült2025-04-11
A sportszakmai alelnök végig hitt Tőrös kvótájában
Készült2025-04-08
Még egy kvóta jiu-jitsuban: Tőrös Tamara is ott lesz Csengtuban
Készült2025-04-07
TWG Series 2. nap: kvóta és három magyar arany a zárónapon
Készült2025-03-30
TWGS 1. nap: Két arany, egy ezüst, egy bronz a magyaroknak
Készült2025-03-29
A TWGS visszatér!
Készült2025-03-28
Március 24én búcsúztatják Molnár Csabát
Készült2025-03-19
Megtartotta idei danvizsgáját a kick-box szövetség
Készült2025-03-18