Elindult a magyar muaythai-válogatott a koszovói Európa-bajnokságra
Készült2024-11-08
Csütörtök reggel útnak indult a magyar muaythai-válogatott a koszovói Európa-bajnokság helyszínére. A magyar színeket összesen 15 sportoló képviseli, akik az U23 és felnőtt, valamint az utánpótlás korosztályokban állnak majd ringbe.
A csapatot Jászka Krisztián és Rebrei József szövetségi kapitányok irányítják, míg Vojvoda György főbíróként felügyeli a mérkőzéseket.
Az Európa-bajnokságon az U23 és felnőtt kategóriában az alábbi sportolók indulnak:
- Hornyik Mira
- Székely Anna
- Nardelotti Ajsa
- Spéth Norbert
- Polócz Patrik
Az utánpótlás kategóriában pedig 10 fiatal magyar tehetség képviseli hazánkat:
- Sütő Doroti
- Soltész Alexandra
- Nagy Dorina
- Antal Ferenc
- Hevér Alexander
- Andréka Bálint
- Iszák Milán
- Nyári László
- Szilágyi Erik
- Dudok Milán
A koszovói Európa-bajnokság mérkőzései szombaton kezdődnek, és a magyar csapat mindent megtesz azért, hogy minél jobb eredményekkel térhessen haza.
A szurkolók és a sport iránt érdeklődők folyamatosan követhetik majd az eredményeket, hiszen a válogatott stábja rendszeres tájékoztatást ad a meccsek kimeneteléről és a magyar csapat előrehaladásáról a szövetség Facebook oldalán.
Sok sikert kívánunk a magyar muaythai-válogatottnak, és bízunk abban, hogy a sportolók helytállnak és értékes tapasztalatokat szereznek a koszovói Európa-bajnokságon!
Kép: Magyar Muaythai Szakszövetség-Hivatalos Facebook oldala
További híreink
Az IWGA elnökének újévi üzenete
Készült2025-01-10
Az IWGA bejelenti a The World Games 2024-es év sportolója jelölteket
Készült2025-01-07
Elhunyt Keleti Ágnes — Kaddis egy olimpiai bajnokért
Készült2025-01-02
Elhunyt a Világjátékok-ezüstérmes strandkézis
Készült2024-12-31
Az IWGA bejelentette a Sportolói Bizottság választási folyamatát
Készült2024-12-16
Megtartotta az év utolsó elnökségi ülését az NVESZ
Készült2024-12-11
NVESZ-gála a 2025-ös Világjátékok jegyében
Készült2024-12-03