Egy magyar indult francia box-ban
Készült2023-10-28

Savate-ban is volt magyar a Küzdősportok Világjátékán. Forgó Zalán György a 70 kilogrammos mezőnyben lépett ringbe. Az ellenfele a horvát Patrik Grdan volt, aki végül 3-0-ra győzött.
„Tizenkilenc évesen sikerült ide kijutnom, és ezt nagy dolognak tartom” – kezdte értékelését a meccs után Forgó. „A ringben úgy éreztem, hogy szűken hoztam az első két menetet, a harmadikat elvesztettem, de ez csak az én érzésem volt. Összességében sokat tanultam, és megtiszteltetés volt, hogy a magyar színeket képviselhettem Rijádban” – tette hozzá.
Lovászi Viktor szerint a sportág Magyarországon sokat profitálhat abból, hogy a Küzdősportok Világjátékokon volt magyar savate-os. „Minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet. A versenyzőnk egy alacsonyabb súlycsoportból érkezett meg a 70 kilogrammosok közé. Tisztességgel helyt állt.” – mondta a Magyar Francia-box Savate Szövetség elnöke, aki a sportági delegációt vezette Rijádban, egyben edzői feladatokat is ellátott. A savate-os csapat tagja volt Dávid Krisztina bíró is.
A savate ütésekre és rúgásokra épülő ízig-vérig európai küzdősport. Lábtechnikájában hasonlít a kick-box-ra.
További híreink
Kick-box: aranyéremért utazik a Világjátékokra az olimpiai bajnok unoka
Készült2025-07-29
Már magyar színekben indul a Világjátékokon a kick-boxos Kéri Valentina
Készült2025-07-21
A Nemzeti Sportrádió vendége volt Törőcsik Zsófia és Hárspataki Gábor
Készült2025-07-21
Még egy kvóta muaythaiban! – Spéth Norbert is ott lesz a Világjátékokon
Készült2025-07-14
IWGA bemutatja ambiciózus stratégiáját a következő évtizedre
Készült2025-06-11
A kick-boxos Busa Andrea kétszeresen is érdekelt a Világjátékokon
Készült2025-05-23