Cser-Palkovics András: Székesfehérvárnak fontos a teke-világbajnokság

Készült2025-04-18

Cser-Palkovics András: Székesfehérvárnak fontos a teke-világbajnokság

Május 22. és június 7. között Székesfehérváron gurítanak a világ legjobb tekézői, hiszen a királyok városa ad otthont a sportág idei világbajnokságának.

 

Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, hogy ez az esemény nem csupán egy kiemelkedő sportrendezvény a város számára: „A teke hagyományosan népszerű sportág Székesfehérváron, bízunk benne, hogy mind a sportolók, mind a nézők számára maradandó élményt nyújt majd ez a világesemény.”

 

A polgármester hozzátette, hogy a tekések megkeresését nagy örömmel fogadták. „A MET Aréna Székesfehérvár elsődlegesen a Hydro Fehérvár AV19 otthona, de közben számos sportág – akár nemzetközi – versenyei számára is ideális helyszínt jelenthet. Éppen ezért örültünk a Magyar Bowling és Teke Szövetség Teke Szakági Szövetség megkeresésének, és a háttérben már hosszú hónapok óta dolgozunk a szervezőkkel karöltve azon, hogy színvonalas, sikeres rendezvény valósuljon meg, ami az ide érkező nemzetek versenyzői és a remélhetőleg minél nagyobb létszámban erre kilátogatók számára is emlékezetes marad!”

 

„A város életében a teke kiemelt szerepet játszik: a Köfém SC megújult pályája és a közösségi sportolási lehetőségek révén a helyiek számára is elérhető ez a remek sportág. Az új fejlesztések nemcsak a versenyzők számára biztosítanak kiváló körülményeket, hanem az utánpótlás és a szabadidős sportolók számára is új perspektívákat nyitnak” – mondta el Cser-Palkovics András.

 

A világbajnokság különlegessége, hogy nem csupán a felnőtt csapat-vb, hanem az U15-U19 korosztály számára is kiemelt megmérettetést jelent. A május 22. és június 7. között zajló torna során a világ legjobb tekejátékosai érkeznek Székesfehérvárra.

A férfi válogatott Ausztriával, Olaszországgal és Dániával, míg a női válogatott Romániával, Franciaországgal és Lengyelországgal mérkőzik meg a csoportkörben, ahonnan a legjobbak az egyenes kieséses szakaszba jutnak.

 

Forrás: Bányász Árpád