Budapesten rajtol az idei Teqball Tour!
Készült2025-07-29

A 2025-ös Teqball Tour első állomásának Budapest ad otthont július 31. és augusztus 2. között, ahol 15 ország 103 versenyzője méri össze tudását három kategóriában a BOK Csarnokban.
A Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) 2017-es megalakulása óta Magyarország – a sportág bölcsője – minden évben nemzetközi Teqball-versenynek adott otthont. 2025-ben sincs ez másképp, sőt: július 31. és augusztus 2. között Budapest rendezi meg a szezon első Teqball Tour állomását, amely a Hungarikum sportág eddigi legnagyobb létszámú eseménye az évben. A női, férfi és vegyes páros kategóriákban összesen hét világbajnok lép asztalhoz a számos világkupa érmes mellett.
A Teqball Tour Budapest csütörtökön veszi kezdetét, ahol 15 ország 103 sportolója áll rajthoz. Ez lesz az első alkalom, hogy a thai-ok, akik sportág újkori történetének legsikeresebb nemzetének sportolói, - hat arany az elmúlt két vb-n – Magyarországra érkezik.
A női párosok mezőnyében a kétszeres világbajnok thaiföldi páros, Jutatip Kuntatong és Suphawadi Wongkhamchan számít a legnagyobb esélyesnek. Ez lesz az első közös fellépésük 2025-ben a tavalyi vb-címük megnyerése óta. A többszörös világbajnoki ezüst- és bronzérmes Ács Krisztina ezúttal a háromszoros világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnok, romániai Barabási Kingával alkot egy párost. A 2023-as világbajnoki ezüstérmes magyar kettős, Péchy Petra és Vicsek Nóra is éremesélyesként lépnek asztalhoz. A friss német bajnokok, Daytona Hansen és Nelly Wilke is Budapestre érkeznek, míg az iraki páros, Samah Shakir Abed és Zahraa Alshammari a 2024-es csingtaoi Teqball World Series állomáson elért meglepetésszerű bronzérmük után újra dobogóra szeretnének állni. A 2021-es „Teqball Királynője”, Izsák Anna ezúttal egy másik magyarral, a mindössze 19 éves Dezsényi Zsófiával indul. A francia Amelie Julian (világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes) és a spanyol Silvia Ferrer Garcia (vb 5. helyezett) párosa is okozhatnak meglepetést.
A férfi párosok mezőnyében a kétszeres világbajnok romániai Györgydeák Apor és klubtársa, a lengyel Marek Pokwap számítanak a legyőzendő duónak. Ugyanakkor Györgydeak, aki férfi egyéniben 87 (!) győzelmes sorozatot épített, épp a legutóbbi Adriatic Teqball League állomáson,a montenegrói Barban szenvedett vereséget Pokwaptól. Ez komoly kihívás elé állíthatja őt. 2025-ben eddig csupán egyszer kaptak ki – méghozzá az újonnan alakult magyar kettőstől: a négyszeres világbajnok Blázsovics Ádámtól és a világ- és Európa-bajnok Katz Balázstól. Ők is ott lesznek Budapesten, csakúgy mint a fiatal generáció kiválóságai, a lengyel Stefan Orlowski és a magyar Csábi Milán, akik már több nemzetközi éremmel is büszkélkedhetnek. Ahogy a többi, úgy a férfi párosok kategóriája is bővelkedik U19-es tehetségekben, akik az augusztusban, Pécsett a sportág első ifjúsági kontinensbajnokságára készülnek. A hazai reménységek közül Tóth Benjámin Patrik és Levik Boldizsár is szeretnék megszerezni első jelentős címüket. Sajnos közvetlenül a verseny előtt Sorrasak Thaosiri (THA), az aktuális címvédő páros tagja megsérült, így nem tudják vállalni az indulást.
Thaiföldi párja, a „görbe asztal oroszlánjának” becézett Jirati Chanliang azonban így is asztalhoz áll vegyespárosban a női egyéni, címvédő Jutatip Kuntatong oldalán. Mégsem ők számítanak az esélyesnek, még Thaiföldön belül sem, hiszen honfitársaik, Phakpong Dejaroen és Suphawadi Wongkhamchan megnyerték a világbajnokságot 2023-ban és 2024-ben egyaránt. A kihívók közé tartoznak a Ho Si Minh-városi vb döntőben ezüstérmet szerző Acs/Katz páros, valamint a Barabási/Györgydeak kettős, akiknek már van közös múltja a thai-ok ellen. Pokwap/Vicsek és Blázsovics/Péchy szintén tudják, mi a sikeres szereplés receptje.
A verseny július 31-én, csütörtökön a férfi párosok csoportküzdelmeivel indul. Augusztus 1-jén, pénteken a női és a vegyes párosok következnek, míg augusztus 2-án, szombaton igazi csemege várható a BOK Csarnokban: az összes negyeddöntőt, elődöntőt és döntőt aznap rendezik meg.
A Teqball Tour budapesti versenyének mérkőzéseit élőben a TEQ TV Youtube csatornáján lehet követni.
Fotók - Forrás: FITEQ
A sajtóakkreditáció már elindult a www.fiteq.org weboldalon. A média képviselőinek először regisztrálniuk kell az oldalon, majd bejelentkezés után az "Events - International" menüpontban található meg a budapesti versenyt, ahol a "registration" gombra kattintva lehet elküldeni az akkreditációs kérelmüket. Az akkreditáció határideje: 2025. augusztus 1., éjfél.
Forrás, képek: FITEQ
További híreink
Kick-box: aranyéremért utazik a Világjátékokra az olimpiai bajnok unoka
Készült2025-07-29
Már magyar színekben indul a Világjátékokon a kick-boxos Kéri Valentina
Készült2025-07-21
A Nemzeti Sportrádió vendége volt Törőcsik Zsófia és Hárspataki Gábor
Készült2025-07-21
Még egy kvóta muaythaiban! – Spéth Norbert is ott lesz a Világjátékokon
Készült2025-07-14
IWGA bemutatja ambiciózus stratégiáját a következő évtizedre
Készült2025-06-11
A kick-boxos Busa Andrea kétszeresen is érdekelt a Világjátékokon
Készült2025-05-23