Baseball és softball: A 30 éves testület ünnepi hangulatban zárta az évet
Készült2022-12-09

A Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség idén 30 éves, így a szövetség év végi díjátadó gáláján ez is emelte a nap fényét. Évtizedes munkákat, idei győzteseket ismertek el az eseményen.
Morua Roberto elnök a nyitóbeszédében összefoglalta az elmúlt három évtized eseményeit és köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a magyar baseball építésében tevékenyen részt vettek.
Kiemelte, hogy bár minden év ad okot az ünneplésre, az idei azért igazán különleges, mert az U15-ös és a felnőtt válogatottunk is jogot szerzett arra, hogy képviselje Magyarországot a 2023-as Európa-bajnokságon.
A baseballban eltöltött 30 éves munkásságukért oklevelet kaptak:
Haragos Árpád (a MOBSSz-ban végzett adminisztrációs munkásságáért) Gál Sándor (Softball válogatott kapitányi munkájáért) Halmos Balázs (a felnőtt válogatott edzőjeként) Péter-Héderi Adrienn, Rózsa Richárd, Lisztes Alex, Vinzce Gábor (a MOBSSz eseményein és a válogatott tornákon végzett fotós munkájukért)
A Magyar Baseball és Softball válogatott csapatainak önkéntes támogatásáért díjat kaptak:
Sandy Ogg Maria Gal Ogg Szilágyi János Miskolczi Ferenc
Az Év játékosai:
U12- Botos István (Debrecen Tigers) U15- Morua Márkó (Óbuda Gladiators) NB1 - Piros Bálint (Budapest Reds) NB2 - Bagyinszki Tibor (Jászberény Stinky Sox) Softball - Diós Mónika (Jánossomorja Rascals)
Az eseményen átadták a bajnokság kupáit is.
U12 1. Debrecen Tigers 2. Jánossomorja Rascals 3. Budapest Red Wolves 4. Óbudai Ropogós Rakéták 5. Érd Indians U15 1. Budapest Red Wolves 2. Óbuda Gladiators 3. Debrecen Tigers 4. Érd Giants
NB1 1. Budapest Red Wolves 2. Debrecen Tigers 3. Érd Aeros 4. Óbuda Warriors 5. Jánossomorja Rascals
NB2 1. Budapest Red Wolves II 2. Szentendre Sleepwalkers A 3. Hungarian Astros 4. Érd Angels 5. Jászberény Stinky Sox 6. Szentendre Sleepwalkers B 7. MAFC Rangers
SB1 1. Jánossomorja Rascals Softball 2. Érd Wildcats 3. Budapest Red Wolves Softball 4. Röntgen Kanizsa Ants
Magyar Kupa 1. Budapest Red WolvesII
Forrás, fotók: MOBSSz
További híreink
Kick-box: aranyéremért utazik a Világjátékokra az olimpiai bajnok unoka
Készült2025-07-29
Már magyar színekben indul a Világjátékokon a kick-boxos Kéri Valentina
Készült2025-07-21
A Nemzeti Sportrádió vendége volt Törőcsik Zsófia és Hárspataki Gábor
Készült2025-07-21
Még egy kvóta muaythaiban! – Spéth Norbert is ott lesz a Világjátékokon
Készült2025-07-14
IWGA bemutatja ambiciózus stratégiáját a következő évtizedre
Készült2025-06-11
A kick-boxos Busa Andrea kétszeresen is érdekelt a Világjátékokon
Készült2025-05-23